Tanulás a Korona idején

Elmondhatjuk, hogy a tavaszi karantén mindenkinek kemény dió volt. Most itt a tél, az ünnepek, és valószínűleg még nagyobb erőpróba áll előttünk. Ez az időszak újfajta nehézségekkel szolgál. Nem tudjuk hogyan tovább, mi lesz a jövőben, belekezdjünk-e bármibe ? A vírus földhöz vágta eddigi életvitelünket: kapcsolataink fenntartása vagy tudásunk bővítése online felületen hatalmas kihívást jelent.
Ugyan az élet megy tovább, de valamilyen újszerű, még ismeretlen, megváltozott formában.
Mi lenne, ha a tanulásról alkotott képünk is megváltozna?

Akár mi magunk tanulunk valamit, akár a gyerek – a fejünkben a tanulás valami nyögvenyelős, nehézkes, javarészt értelmetlen, muszáj dolog.
Jó lenne ezen változtatni?
Bagatellnek tűnhet, de ehhez két fontos dolgot kell elsajátítanunk: tanulni és lazítani. Ne gondoljuk azt, hogy “na ez megy nekünk”. Nem így van, pocsékok vagyunk mindkettőben. Nem igazán tudjuk milyen az értelmes, könnyed tanulás, vagy a feltöltő, mély lazítás. Mert egyiket sem tanították meg nekünk. Sőt, olyan módszerekkel oktattak (és oktatnak), amely minden kedvünket elvette a tanulástól. Ahogy fogalmunk sincs, hogy milyen a fizikailag és pszichésen feltöltő pihenés.

Bárhogy alakul – szabadon vagy online élünk -, már most döntő jelentőségű, hogy milyen tudással rendelkezünk a tanulásról.

Jövőkutatók és szociológusok egyöntetű véleménye szerint a jövő analfabétái azok lesznek, akik nem tudják, hogy hogyan kell tanulni.

A jövőben ők fognak a társadalom peremére szorulni, mert ebben az állandóan és gyorsan változó világban nem tudnak kellő információt feldolgozni, hasznosítani, sem változtatni és gyorsan újratanulni.

Így az első és legfontosabb dolog amit el kell sajátítanunk,
az pontosan az, hogy hogyan kell jól tanulni.

Ma már (szinte) mindent tudunk a tanulásról: Az agykutatások során – az agy felfedezése közben – feltárult előttünk a tanulás biológiai rendszere, a pszichológia fejlődése pedig segített megérteni a kognitív folyamatokat. Így minden információ rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy összerakjuk a jó tanulás mikéntjét.
Mert megtanulni hatékonyan tanulni egy nagyon fontos, a jövőnket talán legjobban szolgáló lépés. Ráadásul pofon egyszerű.
Kezdjük is el!


Ebben a cikksorozatban különböző módszereket fogok bemutatni, gyakorlati példákkal, felhasználási lehetőségekkel – de előbb jöjjön egy kis elméleti rész.

Tanulj meg tanulni!

  • Egész életünkben tanulunk: beszélni, járni, fára mászni, autót vezetni, stb. Agyunk megállás nélkül, folyamatosan gyűjti a környezeti információkat, mindent megpróbál megérteni és beépíteni a rendszerébe. A tanulás egy folyton zajló, komplex folyamat, amelyből akkor lesz valódi tudás, ha ügyesek vagyunk.
  • Integrálj, ne magolj! Elméd képekből ért, asszociációkkal dolgozik. Nem kell izzadva, görcsösen tanulni, lexikális tudásra hajtani. Hosszútávú, mély emlékeink élményekhez kötődnek, képekhez, pillanatokhoz.
    Tudod-e hogyan jegyzetelj egy előadáson? Mit használj ahhoz, hogy gyorsan megjegyezd az információkat? Hogyan magyarázd el a gyereknek a leckét, hogy megértse? Használj hatékony módszereket!
    Az elmúlt évtizedekben számtalan különböző tanulásmódszertani stratégiát ötlöttek ki hozzáértők, amelyekkel a tanulás egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb. Nem kell a Harvardon tanulnod elsajátításukhoz, hiszen ezek a módszerek ma már mindenki számára elérhetőek – használd őket bátran!
  • A sikeres tanulás asztalának az egyik lába a “tanulási énkép”. Döntő tényező, hogy mit gondolsz magadról. Ha azt hiszed, hogy lüke vagy hozzá – veszett ügy, bele se kezdj! Ha lehúzod magad, akkor rossz érzés lesz maga a gondolat is, hogy nekiállj tanulni – így biztosan nem fog sikerülni, ergo bebizonyítottad magadnak, hogy kevés vagy hozzá, és máris körbeért a folyamat.
    Vigyázz, elméd minden gondolatodat komolyan veszi, még ha lehúzó is! Ellenben a legkisebb sikerélmény is iszonyatos felhajtóerőt ad; értelemszerűen mindannyian azt csináljuk szívesen amiben jók vagyunk, – vagy azt hisszük, hogy jók vagyunk benne. Elég ha jó erősen elhisszük, elménk máris ténynek veszi és aszerint cselekszik.
  • Alapvető, hogy akad-e motivációd. Ezt ugye nem kell magyarázni? Motiváció nélkül fel se kelj! Minden valamire való tanulásnak kell hogy legyen valamilyen célja, különben elméd leáll, és nem érti miért foglalkozzon olyannal, ami baromira érdektelen számára (azaz számodra). Tudom, nem mindenhez tudsz motivációt találni, pláne a muszáj dolgokhoz, de keretezd át a feladatokat, tedd érdekessé és értékessé magadnak a tanulnivalót! A jó motiváció szárnyakat ad, gyorsan és örömmel vetjük bele magunkat az ismeretek elsajátításába, ahogy a számunkra érdekes dolgokba is.

Tanulj meg lazítani!

Tanulj meg relaxálni, mert az elme nyugalma mindennel felér!
Tudom, nincs rá időd. Tudom, maflaság az egész. Sajnos, sokak szótárában még mindig nincs jelen a relaxálás szó. Pedig már számos cikk és könyv született ebben a témában, több évtizedes tudományos háttere van, egyetemeken tanítják, megingathatatlan tények vannak a relaxáció pozitív hatásairól: kimagaslóan nagyobb teljesítményre képes az ember, megnöveli az életminőséget, valamint boldogságot és elégedettséget hoz.

Tudtad, hogy a stressz korunk népbetegsége? Minden korosztályt érint, az iskolai stressz a gyermekeknél tömegbetegség lett.
Tudtad, hogy a stresszes állapotban felszabaduló stressz-hormonok akadályozzák az új agysejtek kialakulását, és ez hatással van az új, bejövő információ tárolási képességünkre? Ilyenkor az “üss vagy fuss” módban üzemelünk, nem tudunk tanulni semmit sem.

A relaxáció ma már egy elfogadott, rendkívül fontos tevékenység – épüljön be az életedbe! Mindegy mit választasz: mindfulness, meditáció, autogén tréning, relaxációs technikák – ezek mind hatékonyak.
Helyezd magad kényelembe és próbáld ki:

De vannak apróbb trükkök, praktikák is, olyan gyakorlatok, amelyeket bárhol-bármikor, könnyedén elvégezhetünk, és segítenek a nyugalmi állapot létrehozásában. A következő részben ezekből mutatok párat.


A tanulásról szóló cikk sorozatban különböző módszereket fogok bemutatni, gyakorlati példákkal, felhasználási lehetőségekkel – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. (Többek között: alkotó vizualizáció, memorizálás, Leitner módszer, Mindmap, Cornell módszer, Feynman technika, színezés, ultragyors egyszerű relaxációs gyakorlatok, Pomodoro, Időzített ismétlés, stb.)

Szeretnéd megismerni a hatékony tanulási módszereket?

Akkor iratkozz fel a Tanulás a Korona idején című cikksorozatunkra!

Lenne kedved így tanulni?

Ha igen, akkor szeretettel meghívunk Téged nyílt napunkra, ahol lehetőséged van jelentkezni INGYENES próbaórára is, hogy személyesen megtapasztalhasd a nyelvi központunkban alkalmazott módszert. A létszámkeretünk korlátozott, ezért ha eljönnél, kérjük részvételed MOST jelezd, hogy biztosan legyen helyed!

Kapcsolódó cikkek:

Balos vagy jobbos vagy?

Nem kell megijedni, nem politikáról lesz szó, talán valami fontosabbról. Ha mégis az érdekelt volna, azért nyugodtan olvass tovább, érdekes és értékes információkat kaphatsz. Megismerjük

Mit jelent a jobb agyféltekés tanulás?

Ha megkérdeznénk az embereket mi a sikeres tanulás titka, biztosan sokféle választ kapnánk. Olyan ez, mintha a hosszú élet titkát kérdeznénk: mindenkinek megvan a saját

Kedves érdeklődők, hallgatók!

Nyitva vagyunk, mindenkit nagy szeretettel várunk! A Seerga Nyelvi Központ felelős cégként betart minden kormányzati rendeletet és egészségügyi előírást. A veszélyhelyzet megszűnése mellett a járványveszély továbbra is fennáll, így a járványügyi intézkedések továbbra is érvényesek.

A Seerga általános COVID szabályai:

  • Nálunk is kötelező a 1.5 méteres szociális távolságtartás, belépéskor szájmaszk viselése, és a kihelyezett kézfertőtlenítők használata.
  • Mindenki igyekezzen az előre egyeztetett időpontban érkezni, kerüljük el a csoportosulást.
  • Munkatársaink védőfelszerelésben dolgoznak, a termekben minden tanóra után fertőtlenítés történik.
  • Minden kedves hallgató/érdeklődő kizárólag csak akkor jöjjön be hozzánk, ha nincs tudomása arról, hogy bármilyen fertőző betegsége lenne, illetve nincsenek tünetei! Belépéskor a recepción erről mindenkinek alá kell írnia egy Nyilatkozatot.

Ezen előírások betartása közös érdekünk, köszönjük az együttműködést!

Még ne zárd be!

Szeretnél megismerkedni hatékony tanulási módszerekkel?
Akkor iratkozz fel a

Tanulás a Korona idején

hírlevél sorozatunkra!  
Olyan tudományos módszereket osztunk meg veled, melyek világszinten elismertek, és amelyeket mi is alkalmazunk nyelvtanulási tanfolyamaink során.